Magazin, olvasd el a cikkeinket
Elküld
Téli menü - hagyományosan
Hideg időben több okból is táplálóbb, melegítő ételeket kívánunk. Egyrészt szeretnénk magunkat átmelegíteni, másrészt a test hőjének fenntartásához valóban több energiára van szükségünk, mint nyáron. Annak azonban, hogy telente más fogások kerülnek az asztalra, más okai is vannak.Régen, a mezőgazdaságban dolgozó emberek munkájának java a tavaszi-nyári-őszi időszakra esett. Ilyenkor kevesebb figyelmet fordítottak az étkezésre, általában fogytak is néhány kilót. A téli pihenés idején azonban ezeket a kilókat újra magukra szedték – mintegy feltöltve a tápanyagraktárakat. Ennek a téli energiafeltöltésnek mai életmódunkban is megtalálhatjuk párhuzamait: nem véletlen, hogy ilyenkor többet alszunk, kevesebb programot szervezünk – feltöltjük a raktárakat a hosszú, munkás nyárra.
A nehezebb, táplálóbb téli menü mellett más okok is szóltak: a téli ünnepek fogásai sem éppen a könnyedségükről lettek ismertek. Ezenkívül ez volt a disznóvágások ideje is: az átlagnál sokkal több hús került az asztalra ezekben a hónapokban, hiszen mélyhűtő híján gyorsabban el is kellett fogynia.
A harmadik és talán a legpraktikusabb ok a tartósítás kérdése. Szupermarketek és zöldségesek híján azt kellett enni, ami télre is tárolható volt. A burgonya, hagyma, káposztafélék, hüvelyesek ideje ilyenkor jött el, hiszen ezek a téli időszakban is elállnak, és kitartottak – jó esetben – egészen az első tavaszi friss zöldségekig. Ilyenkor nem volt más gyümölcs, mint az alma és a körte..
Fenntartható?
Manapság, amikor minden megkapható az év minden napján, érdemes elgondolkodni rajta, hogy valóban jó-e januárban epret, novemberben cseresznyét enni? A szezonon kívül árult gyümölcsök sokszor kilométer ezreket tesznek meg a világ körül utazva, hogy elérjék céljukat egy olyan földrészen, ahol éppen egyáltalán nincsen szezonjuk. Ezek termőhelyei általában messze vannak a szezonálisan kapható gyümölcsökétől – nagyüzemi termelésben szedik őket, sokszor utóérlelik utazás közben, így nem csoda, hogy az ízük sokszor meg sem közelíti a szezonban termett, helyi termékekét. Érdemes a sok-sok kilométert utazott gyümölcsök és zöldségek helyett hagyományos módon tartósított savanyúságot, télen is elálló almát, körtét, hüvelyeseket, burgonyát és káposztát fogyasztani.
Plusz, téli kilók
A hagyományok követésével azonban nem árt néha óvatosnak lenni: életmódunk jelentősen megváltozott, ma már napjaink nagy részét télen-nyáron egyforma hőmérsékletű zárt terekben töltjük, munkánk mennyisége és üteme sem igen változik az évszakokkal, az legalábbis a legtöbb emberre igaz, hogy hasonló mennyiségű fizikai erőkifejtést tesznek minden évszakban. Ezért is kell figyelnünk arra, hogy a téli plusz kilókra immár nincs szükségünk – kerüljük hát el őket. A talán nehezebb, tartalmasabb alapanyagokból is főzhetünk könnyebb ételeket, amelyek nem hizlalnak – nem biztos hát, hogy a hozzávalókat kell lecserélni, lehet, hogy csak az elkészítési móddal van gond.
Vitaminban szegény?
A téli táplálkozás alapanyagai, ha a helyi kínálatot vesszük figyelembe, akár vitaminokban szegénynek is tűnhetnek – ezzel is szokták sokan magyarázni a tavaszi fáradtság gyakori előfordulását, hiszen a téli hosszú zöldség- és gyümölcsböjt közben hajlamosak vagyunk elfeledkezni a megfelelő vitaminbevitelről. Hasonlóan gondokat okozhat a rostban szegény táplálkozás is ebben az időszakban. Ezek azonban könnyen elkerülhető hibák – akár a hagyományos alapanyagokból készült fogásokat fogyasztjuk, akár néhány eddig nem megszokott táplálékot is veszünk melléjük. Leírásunkban feltüntetjük, melyik zöldség vagy gyümölcs melyik vitaminból és ásványi anyagból segít bevinni a megfelelő mennyiséget, hogy a tavasz ne kiürült vitaminraktárakkal találjon!
Káposztafélék
A káposztafélék családjába sok, nagyon értékes zöldség tartozik a fejeskáposztától a kelbimbón át a karfiolig. Bár a tél egy részében már csak néhány áll el jól, érdemes mindegyiket minél gyakrabban fogyasztani. Közös tulajdonságuk, hogy jó C-vitaminforrások, ez a savanyú káposztának is egyik fő előnye. A kelbimbó A és többféle B-vitamint, a karalábé ezen vitaminok mellett kalciumot, magnéziumot és vasat, a brokkoli folsavat és vasat tartalmaz.
Hüvelyesek
A különféle szárazbabfajták, sárgaborsó, lencse kiváló fehérjeforrások, 10-szer annyi fehérjét tartalmaznak, mint a burgonya. Kén- és foszfortartalma mellett más ásványi anyagai is hasznosak a szervezetnek. A lencse a magas fehérjeszázalék mellett folsavat és B1-vitamint is juttat a szervezetbe.
Burgonya
C, B6-vitamin és káliumforrás kedvelt táplálékunk, de nem elhanyagolható folsav és magnéziumtartalma sem. Keményítője tápláló, lassan felszívódó szénhidrátokkal látja el szervezetünket.
Sütőtök
A sütőtök értékes rostjai mellett komoly mennyiségű béta- karotint tartalmaz, amely az A-vitamin előanyaga. E mellett luteintartalma is tesz szemünk egészségéért. Ásványi anyagok közül kálium és magnéziumtartalma tölti fel télen raktárainkat.
Alma
Az almát amellett, hogy télen szinte az egyetlen elérhető hazai gyümölcs, C-vitamintartalmáért is szerethetjük. Mivel fajtái igencsak különböznek egymástól, kellemesen variálhatjuk a menünket vele, és rosttartalma az emésztésünket is segíti.
PLUSZ: Egy kis kiegészítés
Citrusfélék
Bár a citrusfélék nálunk nem teremnek meg, legalább csak felerészben követünk el csalást, ha beiktatjuk őket téli étrendünkbe, hiszen tél elején érnek termőhelyükön. C-vitamintartalmuk nagyon nagy, de ezenkívül számos más fontos tápanyagot és nagymennyiségű rostot is tartalmaznak. A rózsaszín grapefruit például béta-karotint, a narancs B1-vitamint.
Szólj hozzá Te is!:
Egy oldalon
Én is a kertemből szerzem be a vitaminbombákat, télen sincs kevesebb egyáltalán.A karácsonyi menühöz tegnapelőtt (dec 24)a kertből szedtem két fejecske salátát és egy csokor kaprot!
2
albisia
2010.12.26.
Mivel a kertben igyekszem megtermelni a zöldségeket,ezért egész évben van,és tudom mit eszem(a permetezések végett),a hús ételeket annyira nem fogyasztjuk,igaz a téli hónapokban ez heti 2-3 alkalomra megnő,mert a szervezetünk is valahogy jobban kívánja.A gyümölcsök meg,az alma a lényeg napi több is lehet,a málna az a mi nem szezonálisan fogyasztom,de amúgy a szezonális a lényeg ,és még a menstruáció idő is lerövidül ha több zöld-zöldség félét -gyümölcsöt eszem,mint hús-szalámi félét.
1
iIldikó Éva
2010.11.30.
